Kislánykoromban egyszer arról álmodtam, hogy anyukámmal bevásároltunk a helyi kisboltan. Rágtam anyu fülét, hogy vegyen nekem egyet a kedvenc csokiszeletemből, melyen egy piros fejkendős kislány mosolyog. A csokit élvezettel bontottam ki, és még nagyobb élvezettel kezdem el falatozni, és bár tudtam, hogy álmodom, az érzések és ízek megtéveszthetetlenül valódiak voltak! Azt kívántam, bárcsak át tudnám ezt a csokiszeletet hozni a “valóságba”.
Ébredés után szinte a számban éreztem a finom csokoládé ízét, és ekkor egy érdekes gondolat ágyazódott a fejembe, ami a mai napig ott lapul, és időnként rám köszön. Sokszor gondolok arra, hogy vajon a földi életem mennyire valós? Igazán fontosnak, csak a gondolataim, érzéseim és cselekedeteim számítanak, hiszen ezeken kívül semmi foghatót nem vagyok képes átvinni magammal, ha majd egyszer eljön az idő elköltözni odaátra. Pontosan, mint azt a csokoládét!
Öt éves lehettem ekkor, és azóta foglalkoztatnak ilyen és hasonló gondolatok. Ennyi idősen tudatosult bennem, hogy más vagyok, mint a többi velem egykorú kisgyermek. Mélyebb gondolatokkal foglalkozom, és sokszor nem értenek meg engem. Nem értem miért baj az, ha én másként látom a dolgokat, és ahelyett, hogy ezt vállalnám sodródom az átlaggal elfojtva ezzel a saját énemet.
A természet kiskoromtól közel állt hozzám, mindig is érdekesnek tartottam, hogy ebben a csodás nagy családban mindenki tudja a dolgát, megvan minden apró levélnek és fűszálnak a maga kis szerepe, és eleve a természet, mint fogalom mélységes nyugalmat áraszt bennem. Ötéves koromtól a mai napig hosszú utat tettem meg ahhoz, hogy megértsem mi a szerepem a Föld nevű bolygó színpadán.…
Dóri lányom születésével a dolgok gyors mozgásba lendültek és én megbetegedtem…
Egy napon a szívem őrülten elkezdett rendszertelenül verni, azt hitem soha nem ér véget, álltam lebénulva, és vártam, hogy mikor esek össze, azt hitem menten meghalok, és pánikba estem!
Ezt követően számos orvosi kivizsgáláson estem túl, mindenféle szakorvos kivizsgált, és mindenki elmondta nekem, hogy teljesen egészséges vagyok. Nagyon mérges voltam magamra, az orvosokra, nem értettem miért mondták azt, hogy nincs semmi bajom, amikor a szívem a lehetőleg a leg alkalmatlanabb pillanatokban kezdett el össze-vissza verni. Életembe befészkelte magát a félelem, és a tehetetlenség. Nem mertem emberek közé menni, nem volt kedvem eljátszani azt, hogy jól vagyok, akkor, amikor több pánik roham száguldott végig a testemen. Úgy éreztem nem vagyok teljes értékű anya, mert nem merek még a játszótérre sem kimenni. Magamba zuhantam, és irigyeltem mindenkit, akinek normálisan vert a szíve, és akinek semmi baja sem volt. Folyton csak azt kérdezgettem magamtól miért pont velem történik ez? Bánatomat az erdőben ordítottam ki magamból, ösztönösen ráhangolódottam minden egyes fára, fűszálra, és egyedül OTT éreztem magam biztonságban, megnyugodtam, ha az erdőben voltam.
Öt és fél év telt el, amíg tudatosult bennem, hogy testi és lelki állapotomon tükröződött vissza mindaz az ellenállás, amiben éltem, csak azért, hogy másoknak megfeleljek, és ne lógjak ki a szürke átlag közül.
Sejtésem sem volt, hogy mindez csak a kezdet, és még hosszú út áll előttem. A természet gyógyszertárában gyógynövényeket gyűjtögettem, és egyre több mindent kaptam azért, hogy feldolgozzam, és eljuttassam olyan emberekhez, akiknek szükségük van rá.
Teakeverékeim és szörpjeim után megfőztem az első csipkelekváromat. A természet varázserejét hazavittem, kicsi otthonomba, és fazekamból érdekesebbnél érdekesebb csodák kerültek elő. Rájöttem, hogy amikor gyűjtögetek, és főzök nem vagyok beteg, nem gondolok a pánikra. Ekkor tudatosult bennem, hogy a betegségem a fejembe van zárva, s én fogva tartom őt.
A dolgok gyorsan haladtak tovább, egyre többet főztem, és egyre merészebben figyeltem az emberek arcát. Imádtam figyelemmel kémlelni, hogy az üvegbe zárt ízeim milyen hatással vannak, azokra, akik szájukba veszik őket.
Rengeteg érdekes ember toppant az életembe, Mindegyiknek nagy szerepe volt abban, hogy terelgessen engem arra az útra, melyen most lépkedek. Sikerült megértetniük velem, hogy nem vagyok beteg, sem pedig bolond, csupán nem hallgatok magamra a szívemre, más elvárásai szerint élek, és nem vállalom azt aki vagyok, sem pedig azt az életet, amelyet élni akarok. Ez tesz engem beteggé.
Egy másik kedves segítőm megértette velem azt, hogy fontos szerepet játszanak életemben az emberek, az élők és holtak is, mivel érzem a belőlük kiáradó rezgéseket, és testem reakciói betegség érzetet váltanak ki belőlem. Azt a feladatot kaptam, hogy megismerjem magam, elengedjem a betegséget, és segítsek mindenkit, aki utamba sodor az élet.
Amikor tudatosítottam, hogy hiszen én legfőképpen szerencsés vagyok, és ajándékot kaptam Istentől, egy nagy kő esett le a szívemről a szó szoros értelmében.
Ma már TUDOM, hogy színdarabot játszunk az Univerzum színpadán. Elengedtem a mások elvárásainak való megfelelést, vállalom véleményemet, érzéseimet és gondolataimat, és mérhetetlenül szeretem magam, családomat és embertársaimat.
Sok leckét kapok a mindennapokban, de védelmet és odafigyelést is, és harmóniában élek magammal. Nem haragszom azokra sem, akik ártó szándékkal közelednek felém, mert hiszem, hogy minden okkal történik, és csakúgy, mint én másoknak is feladata van itt ezen a csodaszép bolygón.
Ebben a bemutatkozásban méltó helye van Blanka Milfaitovának, akivel hiszem, hogy nem véletlenül hozott össze a sors. Egy eperszüret alkalmával beneveztem az első eper-bodzavirágos lekváromat abba a lekvárfőző versenybe, melyben ő volt az egyik zsűritag.
Több, mint negyven üvegbe zárt finomság közül az enyémet tartotta a legfinomabbnak, és lekvárkiránynő titulussal ajándékozott meg engem. Itt kezdődött el az én igazi kis lekvárfőző történetem. Blanka azóta is a legnagyobb példaképem, mert nem fél vállalni magát, gondolatait, és véleményét sem! Nemzetközileg elismert a szakmájában, mégis a végtelenségig szerény, és két lábbal áll a földön. Az ő elismerése indított el ezen a pályán, amiért végtelen hálával és tisztelettel tartozom.
Szeretek varázsolni, a természet kincsivel. Tiszteletben tartok minden egyes kis eperszemet a munkám folyamán, és hiszem, hogy ezeket a csodaszép rezgéseket Nektek is át tudom adni egy kis befőttesüvegbe zárva. Nagyon sokszor rátaláltok egy ízre, melynek nem tudtok ellenállni, és nem is sejtitek mekkora segítséget és erőt tud adni egy ilyen szeretettel főzött finomság. Hála a tőletek kapott visszajelzéseknek hiszek önmagamban, a kezeimbe költözött erőben.
Köszönöm, hogy fenntartások nélkül kóstoljátok végig az összes ízkombinációt, melyet a fülembe súgnak, és melyet egy kis üvegbe zárva örökítek meg mindenki számára, akinek szüksége van rá!